Igazábólszerelem.hu – Igazi Segítség,Nekünk Nőknek
Engedd, hogy rád találjon a szerelem!
Vannak, akik azt állítják, hogy a szerelem illúzió. Pedig létezik egy ettől teljesen eltérő felfogás is: amikor szerelmesek vagyunk, akkor éljük át a valóságot - azt az állapotot, amikor eltölt minket a szeretet mind önmagunk, mind a kedvesünk, mind a többi ember, mind az egész világ iránt. Teljes elfogadásban élünk, és ez elhozza a boldogságot.
Akkor érzem, hogy igazából szerelmes vagyok, amikor nem az igényeimből fakad sem az, amit adok, sem az, amit kapok. Az öröm forrása nem az, hogy a kedvesem az elvárásaimnak megfelelően kielégíti a szükségleteimet, hanem az, hogy az összekapcsolódás – és az ebből fakadó őszinte elismerés – legbelső, valódi lényünk szintjén jött létre.
Ilyenkor képesek vagyunk átnézni partnerünk álarcain és védekezésből viselt “páncélzatán”, ezért teljes mértékben elfogadjuk őt olyannak, amilyen. Nem akarjuk őt megváltoztatni vagy átalakítani. Valahogy megérezzük az esszenciáját – a szépséget, amely lelke mélyéből fakad. Előfordul, hogy szerelmünk viselkedése gyakran épp az ellenkezője ennek az esszenciának, ám mivel összekapcsolódtunk vele, csak ezt a belső lényeget látjuk és vonzódunk hozzá.
A bennünk lévő szerelem nem múlik el sohasem. Ott él bennünk, ám egy idő után elkezdik maguk alá temetni az elvárásaink, a félelmeink, a sérelmeink. Ezt kell észrevennünk, és ezen kell változtatnunk.
Titkon a szíve mélyén mindenki – még aki magának sem vallja be – harmonikus, szeretetteljes párkapcsolatra, szerelmes szárnyalásra, támogató társra vágyik. Vajon mi a titok? Hogyan élhetjük át ezt a csodálatos kalandot?
A titok az, hogy össze kell szednünk a bátorságunkat, és fel kell térképeznünk, hogy mire vágyunk igazán. Azután megengedni, hogy megérkezzen az a társ, aki pont erre vágyik és pont velünk. Ehhez el kell engednünk az összes eddigi elképzelésünket arról, hogy milyen egy “jó” és “megfelelő” párkapcsolat, mert ezek az elgondolások valószínűleg nem a mieink.
A kultúra és a társadalom, amiben élünk, valamint a környezet, amiben felnőttünk, létrehozott bennünk egy programot, amely észrevétlenül irányítja az életünket. Ha ez boldog, kiegyensúlyozott mindennapokat eredményez a számunkra, akkor nem is kell változtatnunk semmin. Ám, ha olyanok vagyunk, akiknek ez a program nem felel meg – és ezt abból vesszük észre, hogy az életünk egy vagy több területén boldogtalanságot tapasztalunk -, akkor változtatni kell a programon. Ehhez önismeretre van szükség és hajlandóságra a változáshoz.
Van néhány egyszerű lépés, amelyeket most azonnal elkezdhetsz beépíteni az életedbe.
1. Mindig ügyelj rá, hogy legyenek olyan tevékenységek a mindennapjaidban, amik örömet okoznak. Ezek táplálnak, feltöltenek, és amikor jól érzed magad a bőrödben, ellenállhatatlanul vonzóvá válsz.
2. Tudd, hogy minden agresszív viselkedés mögött egy szeretetet kérő segélykiáltás rejlik. Ha képes vagy szeretettel fordulni a kedvesed felé, amikor ő látszólag téged támad, csodákat vonzol az életedbe.
3. Hagyd abba a panaszkodást és a kritizálást. Az életünkben mindig az lesz hangsúlyos, amire a figyelmünket fordítjuk. Kezdj el arra összpontosítani, hogy mi az, ami jelen van az életedben és örömet okoz. Ha van melletted társ, halmozd el őt elismeréseddel. Ha nincs, akkor pedig kezdd el élvezni az egyedüllétet. Minél jobban érzed magad egyedül, annál nagyobb a valószínűsége, hogy megérkezik az életedbe a szerelem.
Ahhoz, hogy ténylegesen elérhető légy a szerelem számára, teljes nyitottságra, és egy jó adag önbizalomra van szükség.
Akkor vagyunk nyitottak, ha hiszünk magunkban, értékesnek, szépnek, jónak, okosnak tartjuk magunkat, és mindezt nem külső visszajelzésekből tudjuk, hanem saját, belső lényünkből fakad. És annál bezárkózóbbak vagyunk, minél mélyebbre süllyed az önértékelésünk, minél inkább a kudarcainkra és a fájdalmainkra fókuszálunk. Jól teszed, ha tudatosan behívod a szerelmet az életedbe, de keresned valójában nem kell. Amikor készen állsz rá, egyszer csak betoppan az életedbe. És hogyan állhatsz rá készen? Légy erőd teljében: érezd jól magad, légy magabiztos, élj át sikereket, fogj új dolgokba, tudd, hogy szép vagy, nevess sokat, kezdeményezz bátran, és derítsd ki, mi a dolgod a világban.
A szerelem felé tehát csak akkor érdemes elindulnod, ha saját magaddal rendben vagy – ha elfogadod és szereted magad épp olyannak, amilyen vagy. Ekkor érkezik meg a bátorság ahhoz, hogy egyre nyitottabban fogadd mindazt, amit az élet számodra tartogat.
Mindezt átélheted a Szerelemvonat című programsorozat alkalmával. Az első workshop címe: Az ideális partner te magad vagy.
Hiszen, ha nem szeretjük magunkat folyamatosan és feltétel nélkül, akkor a másiktól sem várhatjuk el, hogy valódi szeretettel forduljon felénk. Ezen a napon arról lesz szó, hogyan tehetünk szert valódi önértékelésre, és hogyan őrizhetjük meg azt szerelmi kapcsolatainkban is. Olyan gyakorlatokban, játékokban és gyógyító folyamatokban veszünk részt, amelyek felkészítenek a szerelem megérkezésére. Végigvesszük, mit tehetünk azért, hogy magabiztossá, örömtelivé és vonzóvá váljunk. Ugyanis minél jobban érezzük magunkat a bőrünkben, annál inkább alkalmassá válunk arra, hogy ideális partnerünk megérkezzen, vagy a szerelem újra fellángoljon meglévő kapcsolatunkban. Tarts te is Sarkadi Krisztával
– az új kapcsolati minták hírnökével – november 27-én, szombaton!
Kattints ide
a jelentkezéshez, hogy minél hamarabb kitárd kapuidat a szerelem érkezése előtt!
www.igazabolszerelem.hu


























































