Decemberi horoszkóp 2011
Nyilas hava – Decemberi horoszkóp 2011
KOS
Azok a Kos szülöttek, akik eddig nélkülöztek minden könnyedséget, most egy csapásra megszabadulhatnak terheiktől, Fortuna úgy tűnik, melléjük szegődik. Igaz, ez önmagában még kevés, hiszen minden lehetőség is annyit ér, amennyit hasznosítasz belőle! Tehát, a Fortuna mellé önmagukat is be kell vetniük a siker érdekében…akkor viszont a bőség szinte garantált, talán egy új vállalkozás, vagy bővítés eredményeként..mindent bele!
BIKA
A Bikára külön Nap ragyoghat, ha észre veszi a fától az erdőt, azaz, kreativitásának szabad utat ad és hagyja azt felszínre törni. Ebben az esetben szinte minden kívánsága teljesülhet, bőven lesz oka ünnepelni és vigadni. Járjon nyitott szemmel és ugrásra készen, a legnagyobb lehetőségek szinte mindig észrevétlenül érkeznek, ezért kell neki résen lennie, hogy pont a megfelelő helyen legyen, pont a megfelelő időben.., csak rajta múlik!
IKREK
Az Ikrek csak akkor ér el kiemelkedő sikert, ha az eszére hallgat az ösztönei helyett. Most nagy szükség van az objektivitására, az éleslátására. Szembe találkozhat egy igen nagy horderejű, erőt próbáló kihívással, amin hatalmasat nyerhet és bukhat is, ezért kell neki észnél lenni és mindent precízen, józanul megfontolni, átgondolni, Ha sikerül “hirtelen” magatartását és szokásos forrófejűségét háttérbe szorítani a beszélőkéjével együtt, akkor övé lehet a győzelem, tehát, gondolkodni, dönteni, cselekedni és minél kevesebbet beszélni!
RÁK
A Rák rózsaszín szemüvegen keresztül látja a jövőt, nem biztos, hogy a valóság is ilyen színű lesz, ezért sokkal jobban tenné, ha szemüveget cserélne..már csak azért is, hogy a későbbi csalódásoktól megkímélje magát, ne ábrándozzon olyanról, aminek nincs reális alapja!
Ha sikerül neki “kijózanodnia”, akkor a későbbiekben jobban megvédheti lelki világát, nem kell a beteljesületlen dolgok okozta csalódásoktól tartania, hanem pont úgy fog minden történni, ahogyan objektív látásmóddal az előre várható volt.
OROSZLÁN
Jaj ezek az Oroszlánok, hogy mennyire ki akarnak rúgni a hámból, azt hiszik, újra nyár van! Igaz, ami igaz, a Nyilas hónap tüzes hónap, még a zord hideg ellenére is..most valami belső tűznek kell pótolni a nyári napsütést, s őbennük ez lángol ezerrel! Lázasan készülődnek a karácsonyra és szervezgetik a szilveszteri bulikat is, tehát teljesen bedobták magukat a földi javakba. Néha azonban nekik sem ártana kicsit vissza venni és elcsendesedni..kicsit körül nézni, hogy mi van az alattvalókkal, hátha nekik más kívánságuk is lenne.
SZŰZ
A Szűz vár valamire, talán egy hírre, talán valami olyan bizonyosságra, aminek következtében hajlandó magát elszánni a változtatásra. Annyira fél a vereségtől és a nehéz küzdelemtől, hogy gondolatai egyfolytában a régi szép időkben járnak, nagy élvezettel utazik a múltban.
Viszont, tudomásul kell vennie, hogy most a jelenben teremti meg a következő “múltat”, ami majd nagy szerepet játszik a jövőjét illetően. Tehát, kedves Szűz, úgy intézd a jelenedet, hogy ebbe is érdemes legyen majd vissza vágyódnod, ébredj fel és vedd észre, hogy itt az idő, méghozzá a legmegfelelőbb idő a boldogságodhoz…az a Nap újra ragyoghat, itt a mindennapjaidban is, csak előre nézz és fogadd el!
MÉRLEG
A Mérlegnek nélkülöznie kell, nem ez a legmegfelelőbb időszak a boldogulására..talán egy új szerelem, az “bejöhet” neki, s a boldogsága által szebbek lesznek a hétköznapjai, de az anyagi boldogulásért nagyon meg kell dolgoznia. Most ez még nem az ő ideje, a gazdaság várat magára, nem adja magát egykönnyen. Vegyes érzelmek vannak a jegy szülötteiben, hiszen az eddigi időszak sem volt az övéké, kezd a türelmük és az erejük is fogyni..ne tegyék, soha ne mondjanak le terveikről, legfeljebb módosítsanak rajta a siker érdekében!
SKORPIÓ
A Skorpió szeretné lezárni zavaros érzelmi ügyeit, vagy így, vagy úgy, de tiszta vizet akar önteni a pohárba. Mintha kissé hiszékeny lett volna eddig, s hagyta volna magát megvezetni..ez igen csak furcsa az ő esetükben, hiszen, pont ők azok, akik a másik veséjébe is belelátnak..persze, nem véletlen az a mondás, hogy a cipésznek is lyukas lehet a lábbelije, mint ahogyan a Skorpió is elveszítheti a józan ítélőképességet.., a jó hír az, hogy amennyiben újra magára talál és van ereje lezárni eddigi holtpontra jutott kapcsolatait, akkor számára is tüzes hónap következhet..már ami a belső hőmérsékletét illeti.
NYILAS
A Nyilasnak is a múltjában kell rendet teremtenie ahhoz, hogy élvezni tudja a jelenét és egy boldogabb jövőt alapozzon meg. Neki most a heves érzelmi kitörések helyett hűvös, józan logikával kellene helyrehozni minden eddig elkövetett hibát, amit útja során maga mögött hagyott. Ha józanul, elfogultság nélkül tudja cselekedeteit értékelni, akkor hatalmasat léphet elő a szellemi fejlődés útján, s ezáltal új kapuk nyílnak meg előtte, amin érdemes neki belépnie..persze, most már sokkal okosabban és bölcsebben.
BAK
A Bak szülöttekre érzelmes, szerelmes hónap köszönthet, minden mozgásban és forrásban van körülöttük. Ha hajlandók is ezért egy kicsit tenni is, akkor nagy boldogság várhat rájuk, ha azonban csak a munkájukkal törődnek, akkor ismét belemerülhetnek a szürke hétköznapokba..Cupidó hiába lőtte ki nyilait, ha a Baknak csak a karrierje a fontos.
Pedig nagyon jók a kilátásai, de mint tudjuk, a lehetőség annyit ér, amennyit hasznosítunk belőle..így lesz ez őnáluk is..vagy élnek vele, vagy nem..rajtuk múlik.
VÍZÖNTŐ
Vízöntő is de szeretné már, ha a helyzetét nem megtartania kellene, hanem javíthatna is rajta! Úgy tűnik, a kilátásai elég jók, de neki is sok restanciája van a múltjában.., hiába, a szennyest azt ki kell mosni, ha tiszta ruhát szeretnének…tehát, nosza, vegyék elő azt a mosóteknőt! Amennyiben sikerül tisztára mosniuk a ruhákat és önmagukat is, úgy nagy eséllyel köszönt rájuk a szerelem, álmaik tárgyával könnyen összehozhatja őket a sors, csupán résen kell lenniük, nehogy elszalasszák a megfelelő egyént..nem mintha jellemző lenne rájuk, hogy nem elég éberek..de nekik is van egy rózsaszínű szemüvegük, amit néha nem ártana megtisztítani..na igen, megint a patyolathoz jutottunk..hiába na, muszáj tisztálkodni belül is!
HALAK
A Halak életébe is berobbanhat egy vadonatúj lehetőség, igaz, előbb nekik porig kell rombolni a múltat, csak úgy léphetnek tovább. A múlt az ő esetükben saját maguk érzelmi világa az, amin gyökeresen változtatniuk kellene. Tudjuk, nekik olyan mély érzelmi világuk van, hogy könnyen válnak áldozattá. Van, amikor saját maguk fogságába esnek, ahonnan a legnehezebb kiszabadulni, pedig, ha levetnék az önmagukra aggatott béklyókat, akkor igen kedvező kilátásaik lehetnek, amiket, ha észre vesznek, élhetnek is. Nagy esélyük van egy új szemléletmóddal hatalmasat lépni előre.
forrás: Lévay T. Erzsébet
tovább:
Lelki dilemmák rovat, kérdések-válaszok
Csak férfiaknak – Párkapcsolat
Havi horoszkóp


























































